
Tovább az interjúhoz!
Minigun: Bizonyára minden olvasónk első kérdése lesz, és nekem is ez ugrott be először: Hogy sikerült hozzájutni a játékhoz!?
HunterGS: Mivel ugye tudjuk, hogy itthon GameStar exkluzív a tesztelés lehetősége, hiába vagyok a hivatalos forgalmazó partnere, így nem volt más választásom mint bizonyos keretek megkerülése.
Ezen keretek megkerüléséhez pedig tökéletesen passzolt, hogy két hétre Franciaországba utaztam rokonokhoz nyaralni. Ott vetődött fel bennem az az ötlet, hogy használjam ki, hogy a rokonaim tökéletesen beszélnek franciául és próbáljam meg valamely T2-s irodát megkörnyékezni.
A terv, miszerint a francia nyelven való közeledés hatásos lehet, remekül bevált. Egy kis irodába bejutottam, ahol hosszas beszélgetés után ill. a Mafia2.hu elképesztő munkájának bemutatását követően elém tettek egy halom papírt, miszerint tesztelhetem a játékot, de titoktartási kötelezettségem van gyakorlatilag mindennel kapcsolatban. Tulajdonképpen a vélemény nyilvánítás az egyedüli dolog, amit tehetek. Abban a pillanatban, amikor közölték velem ezt, köpni-nyelni nem tudtam. Valóban ez volt a célom, de már egy interjúnak is nagyon örültem volna, ehelyett elém raktak egy csúcskategóriás számítógépet, 3D-s monitorral és egy Logitech G25-ös kormánnyal. Igen, ez egy kisebbfajta álom megvalósulása volt, pláne amikor játék közben derült ki számomra a tény, hogy a teljes játék a szemem elé tárulhat.
"Egy kis irodába bejutottam, ahol elém tettek egy halom papírt..."
Minigun: Írtad, hogy PC-n és 3D-s monitorral játszhattál. Milyen tapasztalataid voltak a 3D-vel? Mennyit adott hozzá a játékélményhez, mennyire volt fárasztó?
HunterGS: Mint mondtam PC-n próbálhattam ki a Mafia II-t, természetesen minden beállítás maximumra volt húzva. A kormány és a 3D-s monitor meg egyenesen varázslatos játékélményt nyújtott. A szemem láttára bizonyosodott be, hogy egy erős PC sokkal jobb élményben részesít a Mafia II-nél, mint bármely konzol.
Szerintem 3D terén a Mafia II akkora áttörést hozhat a játékoknál, mint nemrégiben az Avatar a filmeknél.
A játék persze nem ettől válik jóvá, de mindenképpen nagyban hozzájárul az élmény fokozásához. Az nVidia joggal állította pár hónapja, hogy nagyszerű lesz a Mafia 2 3D-ben, teljesen igazuk lett.
Hosszú távon azonban a szemnek elég fárasztó, így az egyébként ajánlott pihenőidőt mindenképpen betartja az ember.
Már-már arcon csap a 3D-s élmény.
Minigun: Meddig tartott a játék, van-e sok mellékküldetés?
HunterGS: Vicces volt, mert amikor leültem a gép elé azt hittem, hogy a Demo-t fogom kapni tesztelésre, ezért igazán meglepődtem, amikor a kezdőképsorokkal találtam szembe magam. Az első küldetést megcsináltam elég rövid idő alatt, így már az gondolkoztam, hogy megkérem a srácokat, hogy még egy kört mehessek... nos, erre nem volt szükség. Még nagyobb meglepetésemre a "felügyelő" azt mondta, hogy gyerünk tovább. A Room Service nevű küldetésnél pedig oda súgta nekem - miközben Don Clemente-t üldöztem - hogy "Ha esetleg nem vetted még észre, az egész játékot kijátszhatod." Bumm, robbant a bomba, az egész játék során ebben bíztam és vártam a bűvös szavakat, azok pedig nem maradtak el.
- Szerencsés nap - gondoltam - talán közre játszott, hogy kutyapiszokba léptem reggel és kifordítva vettem fel a pólómat.
De, hogy a kérdésre válaszoljak, négy alkalommal tértem vissza és így nagyjából 16 óra volt a játék kijátszása - persze ez feszített tempó mellett történt.
Meglátásom szerint megfelelő mennyiségű mellékküldetés van a játékban, bár sajnos ezek közül nem tudtam sokat megcsinálni.
"Még nagyobb meglepetésemre a "felügyelő" azt mondta, hogy gyerünk tovább."
Minigun: Az első Mafia legnagyobb húzóereje a zseniális sztori volt. Hogy
teljesít a Mafia II?
HunterGS: Maga Daniel Vávra nyilatkozta többször, hogy rengeteg munkát feccölt egy tökéletes, az elődhöz méltó, ámbár teljesen új és sötétebb történetbe. Személy szerint úgy gondolom, hogy fáradozása - persze nem kis pénzért - elérte a célját és versenybe száll a Mafia első részének, drámai, fordulatokkal teli sztorijával. Jó pár csavar lesz a játék során, az ember pedig ismét egy hangulatos gengsztertörténet részese lehet. Milyen csavarok várhatók? Denby Grace féle közlékenységet idézve, csak ennyit mondhatok: Erre a kérdésre nem válaszolhatok.
Mindazonáltal nem kell félnie annak, aki beruház rá, nem fog csalódni, és elégedetten mondhatja, hogy "Megint kidobtam a rezsi költségből 12 ezret az ablakon... de piszkosul megérte."
"... az elődhöz méltó, ámbár teljesen új és sötétebb történet ..."
Minigun: Nekem a GTA-k után a Mafia egyik legnagyobb meglepetése a
viszonylagos valósághűség és a szabad játékmenet ötvözése volt.
Mennyire lett valósághű a Mafia II?
HunterGS: Igen, a valósághűség nekem is a vesszőparipám a játékoknál.
A GTA-sorozatban az a nagyszerű, hogy olyan szabad játékmenetet biztosít, amilyet semelyik másik játék nem tud. Mindezt azáltal, hogy rengeteg lehetőségünk van a városban és rendkívül realisztikusan tehetünk bármit, amit szeretnénk. Hátulütője, hogy éppen a hatalmas szabadság miatt gyakorlatilag képesek vagyunk egy városnyi rendőrt is megölni ha ügyesen játszunk, a fegyverarzenálunk pedig meglehetősen nagy, ahhoz képest legalábbis, hogy egy kis kabát van csak rajtunk. Ezek mind a realizmus rovására mennek, és ettől válik a GTA teljesen fiktív játékékká.
A 2K Czech ezen a szűk határon próbál lavírozni. A Mafia II-ben már a GTA IV-hez hasonlóan szabadon garázdálkodhatunk a városban, azonban nem vihetjük túlzásba. Itt képtelenség egy teljes rendőrőrsöt likvidálni és sikeresen elmenekülni, nem tudsz magadnál hordani páncélöklöt, shotgunt, Tommy Gunt, molotov-koktélokat és - hogy biztosra menj - pluszban egy akkora géppusukát, mint te magad. A játék kontrollálja a lehetőségeidet és igyekszik rákényszeríteni a megfontolt játékra.
Azt hiszem, hogy a Mafia II tökéletes mintája annak, hogy hogyan kell kinéznie egy mai, "realizmus" jelszóval készülő, nem-szimulátor játéknak.
"A játék kontrollálja a lehetőségeidet és igyekszik rákényszeríteni a megfontolt játékra."
Minigun: Melyik a jobb? GTA IV vagy Mafia II?
HunterGS: Az előző válaszomban részben kitértem rá, hogy a két játéknak csak annyi köze van egymáshoz, hogy mindkettő gengszterekről szól és sandbox játékmenetre épül.
Teljesen más célokkal készült a két rivális, ebből kifolyólag összehasonlíthatatlan. Ha éppen könnyed, önfeledt szórakozáshoz van csak kedvem, akkor GTA IV az ajánlott játé, ha azonban egy mélyebb élményt szeretnék magamnak, akkor a Mafia II-t kell elővenni.
Ráadásul azért se érdemes összehasonlítani a két játékot, mert évek választják el őket egymástól, vélhetően a GTA V-tel fordulni fog a kocka és akkor majd a GTA-rajongók "becsmérelhetik" a Mafia II-t.
"...gengszterekről szól és sandbox játékmenetre épül."
Minigun: Mennyire bugos a játék? A végleges verzióval játszottál?
HunterGS: Közel kész verziót próbálhattam ki, ez annyit tesz, hogy a végleges verzió nem fog sokkal többet javulni. Bár elvileg nem mondhatok sokat az általam észlelt bugokról, azért annyit elárulhatok, hogy sajnos előfordul, ráadásul ezek elég látványosan mutatkoznak meg. Mivel ez a 16 óra nem nevezhető túl hosszú játékidőnek, főleg, hogy szinte folyamatosan küldetésről-küldetésre mentem, így fokozottan szomorú, hogy így is sok hibát észleltem
Példát sajnos nem mondhatok, gondolom a GameStar tesztjében majd ki fog térni rá a tesztelő.
![]()
Minigun: Közeledünk interjúnk végéhez. Mennyi az az annyi egy 10-es skálán?
HunterGS: Nálam 8 pontot kapna a Mafia 2. A sok apró hiba húzza le, amik együtt nagyon is szembetűnőek. A sűrűn előforduló bugok, a hangulat nem jön át rendesen, talán egy kicsit túl modern és a játékmeneten, valamint az autók irányításán lett volna még mit csiszolni. A fedezék rendszer sem tökéletes, sőt, messze van attól amit korábban a 2K beharangozott. Ezeket a dolgokat nem váltja ki a sztori, a karakterek vagy a szinkron tökéletessége.
Itt megismételném, hogy még nem a végleges verzióhoz volt szerencsém, így remélhetőleg lesz javulás, ha más nem patch formájában.

Minigun: Zárszóként: lesz ez akkor siker, mint az első rész?
HunterGS: Nagyjából 7 éves fejlesztés és a rengeteg megjelenési dátum tologatást követően kötelező nagy sikert aratnia. Arra most nem térnék ki, hogy a T2 elvetélt üzletpolitikája miatt az európai eladások sokat fognak romlani, mert ez nem a játékot jellemzi. Az én meglátásom az, hogy a 2K Czech remek játékot csinált, igyekeztek a lehető legtöbb részletre oda figyelni, a forgatókönyvíró Daniel Vávra pedig egy remek történettel rukkolt elő, ami minden bizonnyal sokakat meg fog nyerni ismét. Nem mondom, hogy tökéletes a játék, mert nem az, közel sem. De hozza azt amit az emberek többsége elvár és ez a legfontosabb.
Úgy, érzem a Mafia 2 méltó utódja az elődjének, erről pedig augusztusban mindenki meggyőződhet róla. Hogy, a demo valósan tükrözi-e a végleges játékot? Közel sem.
![]()
Minigun: Köszönjük a sok új információt, remélem hamarosan egy objektív tesztet is olvashatunk majd a játékról.
HunterGS: Bizony, de még az is lehet, hogy nem olvasni fogjátok. :) Ez még maradjon a jövő zenéje. Köszönöm a figyelmet!























Kommentek
Adama admirális (8/10)
hedzsooo (2010-08-15 17:18:18) PC RPG közösségAdama admirális (8/10)
fearfan (2010-08-14 13:43:36)(0/10)
munee (2010-08-13 20:30:58) FehérOllóÉn ilyen láma vagyok... Bocsánat!
Jack Bauer (10/10)
nightwolf300 (2010-08-13 18:56:59) RPGamesÉn ilyen láma vagyok... Bocsánat!
(0/10)
MP-Minigun (2010-08-13 18:45:37)Jack Bauer (10/10)
nightwolf300 (2010-08-13 18:25:03) RPGamesGOLDnCORE: Sajnos nem, akkor mennék én is. HunterGS a Mafia2.hu főszerkije, és nem mellesleg a magyarországi marketinget is részben ő szervezi, így vannak olyan kapcsolatai, amik nekünk, egyszerű halandóknak nem nagyon.
zoleee, gratulálok hozzád. Trusted blog vagyunk, nem szerencsevadászok.
Jack Bauer (10/10)
Necreon (2010-08-13 17:25:10) Tesztjeim - ARCHÍVUM, BIZTONSÁGI MENTÉSEKMás kérdés hogy megvenni nem fogom, a steam miatt (mivel eredeti accon jó sok játékom van) nem igazán merem megkockáztatni egy tört steam-el (még nem próbáltam, de általában külön tört steam kell a steam only játékokhoz ha nem eredetiek ugye, és nem tudom van-e kihatással az eredetire stb.), mindenesetre ha végig tudom játszani, írok róla mindenképp. Most egy bizonyos M és E betűket is tartalmazó játék második részét játszom újra, hogy majd legyen teszt... az első rész tesztje pedig holnap érkezik
Jack Bauer (10/10)
Necreon (2010-08-13 17:21:28) Tesztjeim - ARCHÍVUM, BIZTONSÁGI MENTÉSEKOk: értelmetlen agresszív megnyilvánulás, köpködés, az értelem legkisebb jelét sem mutatva igyekszik provokatív viselkedésével másokat is az ő szintjére zülleszteni. Erre itt nem tartunk igényt.
(0/10)
MP-Minigun (2010-08-13 15:58:16)GOLDnCORE: Sajnos nem, akkor mennék én is. HunterGS a Mafia2.hu főszerkije, és nem mellesleg a magyarországi marketinget is részben ő szervezi, így vannak olyan kapcsolatai, amik nekünk, egyszerű halandóknak nem nagyon.
zoleee, gratulálok hozzád. Trusted blog vagyunk, nem szerencsevadászok.
(0/10)
HunterGS (2010-08-13 15:49:55) Frontvonal(0/10)
zoleeeeeeeeeeeeeeeeeee (2010-08-13 15:17:55)Jack Bauer (10/10)
seven_from_MaggoTS (2010-08-13 13:47:22) SteampoweredDr. Gregory House (9/10)
Feta (2010-08-13 13:46:15) PSGamer(0/10)
Savci007 (2010-08-13 13:44:22) ESCTFranciaországba utazni, hogy utána ott játsszad az időt? :D
(0/10)
GOLDeNCORE (2010-08-13 13:31:26)Sajnos már most érzem ( és látom a tesztekből! ), hogy messze nem fogja hozni az első rész hangulatát, mondjuk miért is hozná, hiszen ez a mafia már nem "az" a mafia amit megismertünk!
Remélem azért nem volt elpocsékolva az a 7 év és legalább, ha más nem is, egy egyszer végigvihető játékot összehoztak!
Le vagyok hangolva!
UI.: Egyébként Franciaországban akárki végigviheti?
Mert akkor kiköltözöm Franciába! :D
Jack Bauer (10/10)
nightwolf300 (2010-08-13 13:04:50) RPGames